HA KITART A SZERENCSÉNK, SIKERES LEHET A JUBILEUMI ÉVÜNK!

Az országos járványhelyzet és az annak vonzataként meghozott intézkedések eddig szerencsére nem érintették drámai módon az ország horgászegyesületeinek, így a Végegyházi Sporthorgász Egyesület tevékenységét sem.

A korlátozások alatt is üzemelhetett a horgásztavunk, és a biztonsági előírások betartásával a horgászcikkek értékesítése is tovább folyhatott. Így lehetősége volt a kikapcsolódásra vágyó sporttársainknak az engedélyek és a területi jegyek zökkenőmentes kiváltására. A tavaszi telepítés során három alkalommal, összesen 11.350 kg halat sikerült a tóba telepíteni, ami már most csaknem több mint az elmúlt évi összes telepítésünk. A sikeres telepítések után a halak hamar belakták a tavat, számos szép fogás örvendeztette meg horgászainkat. A rendkívüli helyzet nem tette lehetővé, hogy a tervezett szezonnyitó versenyünket megrendezzük, így a jubileumi rendezvény sorozat első eseménye a 24 órás horgászversenyünk lesz, amelyet az idén július 18-án és 19-én rendezünk meg, immár 5. alkalommal. Ez a verseny minden évben hagyományosan nagyon jó hangulatú és izgalmas megmérettetés, amely során a baráti ugratások mellett nagyüzemi hal hajkurászás is folyik. Izgatottan várjuk, ki nyeri el az idei évben a vándorserleget.

 Az elmúlt évben rendeztük meg először a Családi napot, amelynek a hagyományát szeretnénk az idei évben is folytatni. A rendezvényben együttműködő partnereink a Barangoló Közhasznú Egyesület és Végegyháza Község Önkormányzata is elkötelezett a hagyomány folytatásában. Ha a járványhelyzet megengedi, és erre egyre több biztató jelet látunk, a Családi napra az augusztus huszadikai hétvégén kerül sor. A szabadtéri rendezvény talán az első olyan megmozdulás lehet Végegyházán, amely megtöri a kényszerű rendezvénytelenséget. Szintén ekkor kerülhet sor a hagyományos Tóavató versenyünkre is, amely már a hatodik lesz.

A tóavató verseny után, szeptemberben várható a Nagy Ho-ho-ho horgászverseny, amely - ismerve a helyi vízfolyás állapotát - az idei évben sem a Száraz-éren, hanem a Végegyházi Horgásztavon kerül megrendezésre. Abba meg bele sem gondoltunk eddig, hogy ez lesz a 13. ilyen verseny. Reméljük, ez a mágikus szám nekünk szerencsét hoz.

A horgászegyesületünk is a 2010-es Nagy Ho-hoho Horgászverseny után került megalapításra, 2010. szeptember 18-án 17 órakor tartottuk alakuló közgyűlésünket a Köztársaság utcai Barangoló Gyűjteményes Házban. Az egyesületet 23 lelkes végegyházi alapította, és már akkor felmerült a saját horgásztó létrehozásának az ötlete. Azóta, némi viszontagságok mellett, létrejött a tavunk, és már öt éve működik is, egyre sikeresebben. S bár vannak még most is ellendrukkereink, de ahogy a mondás tarja: „a kutya ugat, a karaván halad”. A falu bolondja meg hadd beszéljen, amit akar, úgysem veszi már komolyan senki.

A tíz éves szülinapot szeptember 19-én szeretnénk megünnepelni, ha ez lehetséges lesz, tekintve a jelenlegi hatósági tiltásokat. Tervezünk fotó kiállítást, ünnepi vacsorát és egy visszatekintést az elmúlt 10 évre.

Októberben szeretnénk megrendezni a VI. Szezonzáró versenyünket is, amely szintén hagyományos rendezvényünk. Természetesen azt mondanunk sem kell, hogy a járványügyi helyzet akár teljes egészében felülírhatja a terveinket, de bízunk abban, hogy az eddigi óvatosság eredményeként sikerül addigra legyűrni a járványt. Azt mindenképpen megígérhetjük, hogy az aktuális helyzetnek megfelelően, felelős döntést fogunk hozni rendezvényeinkkel kapcsolatban.

Jelenleg azonban úgy látszik, hogy lehetőségünk lesz a programjaink lebonyolítására, reméljük, sikeresen ünnepelhetjük meg a Végegyházi Sporthorgász Egyesület első tíz évét.

Horváth László