Hangjáték

Rendhagyó módon, fizikai kísérletekkel ünnepeltük meg a Zene Világnapját a Végegyházi Általános Iskolában 2011. október 6-án.

 

Délután fél háromtól látott vendégül bennünket Maczák Andrásné Ica néni és Kovács Andrea, iskolánk fizika és kémia szakos tanárai, hogy kicsit más oldalról ismerjük meg a zene alapját, a hangot.

A sok-sok kísérlettel tarkított előadás azt mutatta be nekünk, hogyan keletkezik a hang. Ica nénivel együtt fedeztük fel, mi hozhat létre rezgést. Azt már sokan tudták, hogy a levegő által megrezegtetett hangszálak „okozzák” a beszédet, de most azt is felfedezhettük, mi hozhat létre még rezgést.  Nem csak hallhattuk, de láthattuk is, hogy az ütés is rezgést hozhat létre, s ez az ütős hangszerek alapja. Majd jöttek a húros hangszerek és a fúvósok.

De nem csak ám az ismert hangszereket ismerhettük meg, hanem kiderült, hogy házilag is képesek vagyunk olyan eszközöket készíteni, melyekből zenei hangot varázsolhatunk elő. A gyerekek lelkesen segítettek Ica néninek, örömmel próbálkoztak a zenei előadó művészettel. Majd Andi néni bemutatta, hogyan halljuk a hangokat, majd a frekvenciákkal is megismerkedtünk. Már amelyiket hallottuk, ebben a gyerekek ügyesebbek voltak.

 


Végezetül a sok-sok bemutatott eszközt ki is lehetett próbálni, mindenki nagy örömére. Pillanatok alatt olyan hangzavar támadt, hogy csuda volt hallgatni.

A zenét mindenki szereti, s most nem csak hallgatói, de előadói is lehettünk.

Horváth Judit