Sportvetélkedő

A Szülői Munkaközösség szervezésében november 20-án délután került sor a hagyományos sportvetélkedőre az iskola tornatermében.

A Végegyházi Általános Iskola Szülői Munkaközössége évek óta ilyenkor, ősz végén szervezi meg sportvetélkedőjét diákjaink számára.  A programot Jámborné Svorenj Szilvia, az SZM elnöke nyitotta meg, majd következett az alsós gyerekek csapatainak sorsolása.

 

A kisebbek szokás szerint most is felnőttel – szülővel, nagytestvérrel – versenyeztek, így még érdekesebb a vetélkedés. Ebben az évben 24 gyerek nevezett be, így négy csapatban, összesen negyvennyolcan indulhattak. Az alsós sportversenyt most is Paulik Margit összekötő pedagógus vezette le. Manyi néni ebben az évben is izgalmas és érdekes feladatokat talált ki, s a 10 játékos feladatota versenyzők igyekeztek minél gyorsabban és ügyesebben véghezvinni.

 

Ez nem mindig volt olyan egyszerű, mint ahogy az a képekből is kiderül, de biztatásban sem volt hiány. A közönség soraiban ülő szülők, diákok, a versenyzők tanítói ugyanis végig szurkolták a versenyt, hangosan buzdítva a csapatokat. A több mint egy órás verseny mindenkinek jó szórakozást nyújtott. Az SZM most is megajándékozta a sportolókat, hiszen gyümölcscsomagot és SZM emblémával ellátott pólót kaptak ajándékba.

Ezt követően most a felső tagozatosok is váltóversenyben mutathatták meg ügyességüket, de ők segítség nélkül, egyedül versenyeztek.  Versenyüket Lipták Zsolt vezette le, s a három csapatban induló tizenkét diák ugyanolyan nagy lelkesedéssel és  kitartással állta ki a próbákat, mint a kicsik.

 

Természetesen a verseny végén itt sem maradhatott el az ajándék, melynek minden résztvevő nagyon örült.

Idén is jól éreztük magunkat, kellemes szombat délutánban volt részünk!

- HJ -