Még keressük az idei év Nagy Ho-Ho-hóját…..

A tegnapi katasztrófahelyzetet teremtő vihar után az volt az elsődleges kérdés, kegyeibe fogadja-e az időjárás a versenyzőket. Szerencsére az időjárásra nem lehetett panaszunk, egy csepp sem. 

A harmadik horgászversenyre került sor június 19-én a Száraz-ér végegyházi szakaszán. A Barangoló Közhasznú Egyesület rendezte meg immár hagyományos vetélkedését, ahol a községünk horgászai mérték össze erejüket, gyermek és felnőtt kategóriában. A megmérettetésre tizenegy felnőtt és tizenkét gyermekhorgász érkezett meg a reggeli gyülekezőre.

 

A versenyzők a regisztrálást követően ajándékot kaptak, mégpedig az óvódásaink leptek meg minket kedves műsorukkal, ami mi másról is szólhatott volna, mint a Nagy Ho-Ho-Horgászról. Az aprónépek igen nagy sikert arattak a horgászok körében, produkciójukat vastaps jutalmazta. Érthető, hogy a kedves kis műsor után a horgászok mosolyogva kezdtek neki a versenynek.

A kisorsolt helyek elfoglalása és az etetés után kezdetét vette a nemes viadal, a Száraz-Ér igencsak megduzzasztva, és az árvíz hordalékától zavarosan fogadta a versenyzőket.

Sajnos nem csak a vízállás volt irreálisan magas, de a víz sem tűnt teljesen frissnek, hiszen érezhető volt a kissé kellemetlen poshadt szag is. És, hogy teljes legyen az örömünk, a falu felett megkezdték a meder kotrását, ami bár a későbbiekben előnyös lesz, most gyakorlatilag lehetetlenné tette a halak horogra csalását. A nehéz körülmények ellenére a jó hangulatú verseny kellemes szórakozást nyújtott a résztvevőknek, hiszen a társaság jó volt, az ebéd készült, és még a halakat sem kellett állandóan leszedegetni a horogról, sőt az egyik versenyzőtársunk jóvoltából még egy kis nassolnivaló csörögefánk is jutott mindenkinek.

Olyannyira nem, hogy a versenyt meg kell ismételni, mivel az extrém vízviszonyok miatt senki sem fogott halat. A második fordulóra augusztus hetedikén, szombaton kerül majd sor, addig mi őrizzük a vándorserleget. Azért, hogy a versenyzők ne maradjanak nyeremény nélkül, a gyermek és a felnőtt versenyzők között is kisorsoltunk egy ajándékot. A gyerekeknél Vágó Dániel, a felnőtteknél Szalka János lett a szerencsés horgász.

 A megbeszélést és a sorsolást követte a finom ebéd és egy kis tere-fere, amikor is olyan jó hangulat volt, mintha mindenki degeszre fogta volna magát. Szóba került az is, hogy a lődomb környékének a rendbetételével milyen kellemes kis szabadidős területet lehetne kialakítani. Ez a terv egybevág az egyesületünk távlati terveivel, és reményeink szerint a közeli jövőben kezdetét veszi a munka, amiben akárcsak máskor, most is számítunk a faluért tenni akarók segítségére.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni a harmadik Nagy Ho-Ho-Horágszverseny segítőinek és támogatóinak: Almási Ferenc, Andrej Attiláné, Bakos Krisztina, Gyebnár Tibor, ifj. Gyebnár Tibor, Horváth László és családja, Jámborné Turcsán Tímea, Juszkó Józsefné, a Községi Önkormányzat közmunkásai, Kunos Ágnes, Molnár János és családja, Paulik Jóska, Rádainé Kunos Klára, Szkupeny Anita, Varchó István és családja, Aranyhal Horgászbolt (Mezőkovácsháza), Barangoló Közhasznú Egyesület, Helyi Vidékfejlesztési Iroda (Mezőkovácsháza), Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás programja, Óvoda óvodáscsoportja, Végegyháza Község Önkormányzata.

- HL -