A BARANGOLÓ BEJÁRÓS TÁBOR MÁSODIK HETE

A Barangoló Közhasznú Egyesület tizedik alkalommal szervezi meg térítésmentes bejárós táborát, mely július 9-13-a között a második hetét töltötte a Barangoló Közösségi Házban.

A második héten ugyancsak hárman segítettük a táborosok életét: Horváth László, Szellék Andrea és jómagam. Ez a hetünk esővel kezdődött. Mit is lehet az esőben kezdeni a gyerekekkel??? Mi kollázst készítettünk. A Google keresőbe képeket kerestünk a kollázs és a montázs szavak segítségével, ezután jöhetett a munka.

Először nekünk tetszős képeket válogattunk a kollázshoz. Sablonokat is használhattak a gyerekek, kör, téglalap, ötszög, szív vagy akár vízcsepp alakú kivágásokból is készülhetett a kollázs. Mindenki saját elképzelése alapján készíthette el alkotását.

A kreatív munka után előkerültek a társasjátékok, puzzle-készletek is, most volt idő velük játszani. A délelőtti játék délután is folytatódott, de hogy egy kis mozgásban is legyen részünk, átmentünk a tornaterembe, s ki lehetett próbálni az ottani játékokat is. Finomság is volt a zserbó személyében.

Kedden már nem esett ugyan az eső, de még sáros volt az udvar, ezért még mindig benti foglalatosságot kerestünk magunknak. Méghozzá varázsszínezőket színeztek ki a gyerekek. A kész alkotásokat ezután a Quiver program segítségével néztük meg.

És lássatok csodát: a vulkán kitört, a delfin kiugrott a vízből, s még meg is pördült, a tűzoltóautó tüzet oltott, egyszóval megelevenedtek a rajzok. Igazi csoda volt! Mindenkinek ajánlom ezt a szabadon letölthető programot, sok színező is tartozik hozzá. Nem csak a gyerekek, mi is nekiláttunk színezni, volt motiváció. S alighogy végeztünk, újabb csoda következett: megérkezett a gyerekek új játszótere! Favár, hintával és libikókával, amit a felállítás után rögtön birtokba is vettek a táborosok. Nagy volt az öröm.A régi hinta és libikóka fája idáig bírta, s egyesületi költségvetésből érkezett az utánpótlás.

  Bár táborosaink az első héten felszerelt kötelek segítségével is szerettek hintázni, de ez azért mégis más volt. Mindeközben a szomszédban, Zsoldi Zsoltéknál éppen szedték a görögdinnyét, és idén is gondoltak ránk, táborosaink most is kaptak jó sokat, alig győztük becipelni. A következő napokra lesz nasikánk bőven.

 


 

Szerdán indultunk szokásos papírgyűjtő körutunkra. A gyerekek most is gyűjtöttek jó néhány címet, ahol papír vagy PET palack volt. Három kézikocsival indultunk útra, s az odafele úton most is húzták egymást a gyerekek.

Visszafelé már kicsit fáradtabban bandukoltunk, de mindig szemünk előtt lebegett a jégkrém, a jutalom a gyűjtés végén. Persze mindig úgy ügyeskedünk, hogy megelőlegezzük a kifizetést, így a táborosok már most is kapnak jégkrémet, hiszen megdolgoztak érte. A fáradtságos munka után mindig marad energia a játékra, sőt…

Lali és Márk a libikóka alól kiszedte az egyik gumit, hogy a mostani mérethez igazítsák. Elkezdték ebéd előtt, és ebéd után fejezték be. Most már tökéletesen működik közreműködésükkel. Ezen a napon Lili napot is ünnepeltünk, Lilit felköszöntöttük, mi pedig degeszre tömhettük magunkat édességgel is.

Csütörtökön vártuk a szállítókocsit. Az idő kicsit borult volt, picit esett is az eső, de a vár fedelet adott a táborosoknak, tökéletes hely volt a játékhoz most is. Tíz órakor érkezett meg a kocsi, s nagy izgalommal néztük, hogyan rakja le a konténert.

Négy helyszínről vittük be belsejébe először az újságpapírt és a kartonpapírt. Az első fecskék szinte még elvesztek a végében, de ahogy egyre többször fordultunk, úgy telt meg folyamatosan. Pedig ahogy csak tudtuk, úgy dobáltuk egyre hátrább. Amikor már úgy háromnegyede megtelt, Andi segített egyre hátrébb dobálni az érkező szállítmányokat. Mire az összes papír elfogyott, a konténer is megtelt, pedig még ott voltak a PET palackos zsákok. Nos, ezeket már csak a nagy halom tetejébe lehetett elhelyezni.

A konténer visszakerült a kocsira, s a bő egy órás rakodás után vígan integettünk utána. Ezután még összeszedtük az udvaron az apróbb szemetet, amely a gyűjtés után maradt, s már csak emlék maradt a fáradtságos munka. Ebéd után feltettük a Quiver-színezőinket a falra, mindenkiét oda, ahol a „laptopja” van, s persze mindenkiét megnéztük még egyszer. Mindenki elsősorban a sajátjára volt kíváncsi, de persze a többi is érdeklődést váltott ki.

Délután még arra is volt idő, hogy az agyagot is előkészítsük a pénteki munkához. Mert hogy a második hét utolsó napján agyagoztunk. Az előkészített agyag gömböket persze még alaposan át kellett gyúrni, s utáni ki, mit akart készíteni, azt formázta ki.

Bár igyekeztünk vigyázni magunkra, de ez nem mindenkinek sikerült. Hiába, az agyag gömbölyítése, sodrása, vagy lapítása közben ki figyel a ruházatára. Főként, ha még vízzel is átdolgozzuk. A lényeg az volt, hogy mindenki a saját művével legyen elégedett.

A többit már a napra bíztuk, hogy jól kiszárítsa az agyag mütyüröket. A második hetünket pedig Laci bácsi híres palacsintáival fejeztük be. Persze egész héten sok nasikában volt részünk, sütemények, gyümölcsök, üdítők személyében, de ez feltette a koronát az egész hetes torkoskodásra. Most is sokat játszottunk délutánonként, és természetesen énekeltünk szabadon és ritmushangszerek (táborosok) és furulyaduó (Andi és én) kíséretében. Sitt a vége a második hétnek is, amely egyben a BB Tábor idejének felét is jelzi. Várjuk a harmadik hetet!

Horváth Judit

A barangoló bejárós táborosok továbbra is várják üzeneteiket ezen az e-mail címen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A BB Tábor második hetéről készült napi albumok linkjeire is lehet kattanni. Az itt látható nagyobb és több kép továbbra is sokat elárul táboros életünkről!

6. nap:

https://www.facebook.com/horvathjudit.vegegyhazibarangolo/media_set?set=a.1909711945748426.1073741916.100001289164212&type=3

7. nap:

https://www.facebook.com/horvathjudit.vegegyhazibarangolo/media_set?set=a.1911363285583292.1073741917.100001289164212&type=3

8. nap:

https://www.facebook.com/horvathjudit.vegegyhazibarangolo/media_set?set=a.1913050478747906.1073741918.100001289164212&type=3

9. nap:

https://www.facebook.com/horvathjudit.vegegyhazibarangolo/media_set?set=a.1914519485267672.1073741919.100001289164212&type=3

10. nap:

https://www.facebook.com/horvathjudit.vegegyhazibarangolo/media_set?set=a.1916170605102560.1073741920.100001289164212&type=3