Meglátszik, hogy ez a VÍZ hete a Barangoló Bejárós Táborban, hiszen esett az eső. No ez a táborosok étvágyán is meglátszott, hiszen kétszer is kértek a reggeliből repetát.

A reggeli táborgyűlést az időjárásra való tekintettel ma bent, a közösségi házban tartottuk, csakúgy, mint a vizes kísérleteket.

Először megúsztattunk egy gémkapcsot a víz felszínén, ami nem akart elsőre sikerülni, de kitartó munkánk meghozta gyümölcsét. Majd rögtön el is süllyesztettük, egy kis mosogatószer segítségével.

Következő kísérletünkhöz vizet és olajat öntöttünk egy pohárba, s láttuk, hogy a kezdeti keveredés után az olaj szépen úszik a víz tetején. Majd temperafestéket csöppentettünk az olaj tetejére, mely először belesüllyedt az olajrétegbe és a víz felszínére érve megállt a két réteg határán. Itt függeszkedett egy darabig majd lecsöppent a vízbe.

Ezt követően a víz szilárd halmazállapotú formáját, a jeget vettük kezelésbe. Két pohárba ugyanannyi jégdarabot tettünk, majd az egyik pohárba sót is hintettünk. Összekeverve ebben a pohárban hamarabb elolvadt a jég, mint a másikban.

Legvégül az oldódásra is találtunk egy példát, amikor ásványvízbe málnaszörpöt kevertünk, s ezt a táborosok meg is ihatták.

Rövid pihenő után festettünk, de nem akárhogyan ám! Két csoportban dolgoztunk.

Az egyik csoport körlap alakú rajzlapra csöppentett festékpöttyöket, amit utána gyümölcs centrifugába tettünk. Egy-két fordulat benne nagyon szép és érdekes alakzatokat varázsolt a festékpacákból. A másik csapat pedig a rajzlapra festett pacákat fújdogált odébb szívószállal, minél színesebb formák elérésére törekedve.

Persze utána a két csapat cserélt feladatot, így mindenki kreatívkodhatott így is, úgy is. S ha már elővettük a festéket, arra is volt mód, hogy a kemencéből tegnap kivett agyag alkotásokat kifesthessük, hogy még szebbé varázsoljuk azokat.

A nagy munka közben persze a gyerekek is nagyon szépen festettek, de hát a mai napunk később sem lett tisztább. Hiszen elállt az eső, s a táborosok kimentek az udvarra játszani. El lehet képzelni, hogy a nap végén ki hogyan nézett ki.

Délután még arra is szántunk egy kis időt, hogy a táborzáró műsorunkat elpróbáljuk. Hiszen szeretnénk kitenni majd magunkért ezen a nagy napon.