Szédülés

Kovács Gábor nyugalmazott rendőralezredes drogprevenciós előadását hallgathattuk meg 2009. szeptember 24-én este fél 7-kor a végegyházi Művelődési Házban.

Gábor a Végegyházi Vagyonvédelmi Polgárőr Egyesület KSz meghívására érkezett hozzánk, s a szervezők gondoskodtak róla, hogy népes hallgatóság előtt beszélgethessen velünk. Mert ahogy az elején elmondta, nem szeret előadást tartani, hanem inkább híve a kötetlen beszélgetésnek. Sok évet dolgozott a szervezett bűnözés ellen, szakterülete a kábítószer és az életvédelem. Azokból az ügyekből is hozott jó néhány példát, melyeket feldolgozott, hiszen ezek nagyon tanulságosak. Módszere az elrettentés, hiszen a drog maga szörnyű hatással van az emberi szervezetre, mindent el kell tehát követni annak érdekében, hogy elrettentsen mindenkit ezek használatától.

A hallottakat prezentáció kísérte, a képek illusztrálták a témát, s rögtön az elején érzékeltették, nem szabad komolytalanul hozzáállni a drogveszélyhez.

Orvosilag drognak nevezünk minden olyan szert, amitől megváltozik az ember közérzete, magatartása, személyisége. A drogozásnak három fő oka lehet: az elkeseredés, hogy nincs a problémára megoldás, az unalom vagy az, ha valakit belevisznek a haverjai.

A továbbiakban a drogok különböző fajtáival „ismerkedhettünk meg”, s az ezekkel kapcsolatos veszélyhelyzetekről hallhattunk, sok-sok megtörtént esettel és képpel érzékeltetve azt. Kezdve a szipuzással, majd a tiltott dohányzás beetetéssel. Ekkor kerültek szóba a dílerek, akik keresik az olyan gyerekeket, akik titokban cigiznek. Először ingyen beetetik, majd később pénzért árulják a marihuánás cigit. Bár a marihuánát sokan light drognak tartják, azt azért tudni kell, hogy minden heroinista ezzel a szerrel kezdi. Nagy piaca van, a 16-17 éves drogos fiatalok között az első helyen áll. A kokain és a heroin kevésbé népszerű a fiatalok között, drága. A heroin különösen veszélyes, mert már egyszeri használat után beépül a szervezetbe. Ha valaki rászokik, s nem jut hozzá, hiányzik, görcs áll be, mely először az ízületeknél kezdődik. Nincs olyan szerv, melyet ne tenne tönkre a heroin.

 Láttunk LSD bélyeget, mely egészen apró. Megismertük az Extasy tablettát, mely szintén kicsi és vésett. Minden területnek meg van a maga terjesztője, s a vésés jelzi, kié a terület.

Két olyan szerrel is megismerkedtünk, melyet nem lehet kimutatni teszttel, a GHINA-t és a ketamint. Mindkettő színtelen, szagtalan, vízszerű folyadék, melyet észrevétlenül bele lehet csempészni valakinek az italába. Éppen ezért ha nyilvános helyen, veszélyeztetett környezetben iszunk, ne hagyjuk ott az italunkat, vagy üvegből igyunk, melyet kupakoljunk le. Míg a GHINA 4 óra hosszáig emlékezetkihagyást okoz, addig a ketamin – melyet állatok nyugtatására írnak fel – bódultságot okoz, s engedelmessé tesz. Nem csak nemi erőszakra, kirablásra használják fel eszközként, de hazánkban sajnos már előfordult, hogy szervkereskedés alanya lett az áldozat.

Bizonyára jó pénzkereseti lehetőség a droggal való üzletelés, de a példákon keresztül az is látható volt, milyen vége lehet annak, aki vét a szabályok ellen. Kegyetlen világ, melybe épp ésszel senki sem akarhat tartozni. Ezt a következtetést vontam le, s gondolom  többen így voltak ezzel.

Csak néhány részletét ragadtam ki a közel két órás előadásnak. Gábor előadásmódja, a hallottak, a látottak valóban sokszor sokkolóak voltak. De azt gondolom, hogy aki a közönség soraiban ült ma este, óvatosabb lesz, s elkötelezett ellenzője a drogoknak.

- HJ -