Száz éves a végegyházi katolikus templom

A végegyházi katolikus templomban az évforduló tiszteletére ünnepi szent misére gyűltünk össze 2014. október 5-én.

Száz évvel ezelőtt, 1914-ben épült Végegyháza katolikus temploma, s e neves alkalomból ünnepi istentiszteletre került sor.

Délelőtt tizenegy órakor Baráth Mihály, községünk alpolgármestere köszöntötte Végegyháza Községi Önkormányzat nevében Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspököt, Orbán Sándor atyát, valamint az egybegyűlteket. Örömét fejezte ki, hogy püspök úr ismét körünkben van, ezúttal a Szent István királyunk emlékére felépült templomunk felszentelésének 100. évfordulója alkalmából.

Majd Dr. Kiss-Rigó László gratulált a századik évfordulóhoz, mely alkalommal nem is csak a templomot, hanem a végegyházi egyházközösséget is ünnepeljük. Mint mondotta: „Hálát adunk Istennek, hogy itt lehetünk, s s ezt a misét ajánljuk fel hálánk jeléül!”

Az evangélium igéit követően elmondta, bár Jézus példabeszédei kétezer éve születtek, de ma is aktuálisak. A végsőkig van lehetőség, hogy Isten szeretetét elfogadjuk. Minden vasárnap meghívást kapunk Istentől, s nekünk megtiszteltetés e meghívás. templomunk száz esztendős története alatt számát sem lehet tudni, hányan voltak, akik e meghívást elfogadták, akik megérezték, hogy Isten szeretettel szólít meg.

A misét követően az óvodások és az iskolások műsora következett, majd Orbán Sándor atya megköszönte püspök úr látogatását, valamint azokat az adományokat, melyek az ünnepi esemény létrejöttét segítették. Dr. Kiss-Rigó László püspök úr pedig minden jót kívánt az elkövetkezendő időszakban.

Horváth Judit

Fotó: Takács Márk