Versmondó verseny

A végegyházi általános iskolások hagyományosan versmondóversennyel ünnepelték a költészet napját 2010. április 8-án délután a művelődési ház nagytermében.

Hazánkban 1964. óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Hagyomány iskolánkban, hogy e jeles nap közeledtével versenyt hirdetünk diákjaink körében, szavaljanak el egy-egy szép verset. Így történt ez ebben az évben is.

 

Mind a nyolc évfolyamból jelentkeztek a megmérettetésre, s a negyvenöt előadó iskolánk közössége előtt mutatta be választott költeményét. A vetélkedésnek tétje is volt, hiszen szakavatott zsűri figyelte és értékelte a produkciókat. A zsűri tagjai: Paulik Anna, Kiss Károlyné és Baráth Mihály voltak. Prágai Ágnes igazgatóhelyettes köszöntője után kezdődhetett a verseny. Nem könnyű dolog a versmondás egyébként sem, közönség előtt pedig kifejezetten nehéz. Volt, aki bátrabban, volt, aki kicsit félénkebben tolmácsolta versét, de mindenkin látszott a lelkesedés, az, hogy a versmondással örömet szeretne szerezni. A közönség is folyamatos biztatást adott, hiszen minden szavaló nagy tapsot kapott. A nevelők és a zsűri segítő irányítása is ott volt, ahol szükség volt erre. Hiszen magunk között voltunk, ha egy-egy baki belecsúszott most, majd legközelebb jobban sikerül. A lényeg, hogy a gyerekek már most szeressék meg a verseket, nyújtson élményt számukra.

Először az alsó tagozatos szavalókat hallgattuk meg, majd rövid szünet után a felsősök következtek. A zsűri ezt követően megvitatta a versenyszámokat. Ez alatt a gyerekek leadhatták szavazatukat arra a versmondóra, aki a legjobban tetszett nekik. A szavazóládák hamarosan megteltek.

A szünetben még sor került a húsvéti dekorációs verseny eredményhirdetésére, hiszen a nyuszi titokban végigjárta az osztálytermeket, megnézve, melyik a legszebb közöttük. Alsó tagozatban az 1. osztályt, felső tagozatban pedig az 5. osztályt találták a legszebbnek, különdíjat a harmadik osztály kapott.

Hamarosan elérkezett az eredményhirdetés is. A zsűri elnöke, Paulik Anna értékelte kategóriánként a szavalatokat, hasznos tanácsokat is adva.

1-2. osztályosok kategóriájában a következő eredmény született:

I. Sárközi József

II. Mráz Fatime

III. Sárközi Tamara

3-4. osztályosok eredménye:

I. Gyenes Kinga

II. Tóth Dóra

III. Angyal József

Az 5-6. osztályosok között szóbeli dicséretet kapott Szalay Vanessza.

7-8. osztályosok eredménye:

II. Cséfán Ákos

III. Ferencz János

A helyezéseket elérők oklevelet vehettek át Ancsa nénitől.

A közönségdíjat négy tanuló kapta meg: Ferencz János, Harczman Dávid, Csurár Hermina, Gyenes Kinga.

Iskolánkat a mezőhegyesi versmondó versenyen Gyenes Kinga Katalin fogja képviselni, aki a verseny végén elszavalta azt a verset, melyet ott fog majd előadni. Búcsúzóul még egy közös kép kedvéért minden résztvevő összeállt. E negyvenöt ifjú előadó segítségével méltóképp ünnepeltük meg a kötészet napját.

- HJ -