ÚJÉVI GÁLA 2019 – DÉL-BÉKÉSI CIVILTALÁLKOZÓ 

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2019. január 26-án, tizenkettedik alkalommal rendezte meg hagyományos kulturális rendezvényét a végegyházi művelődési házban.

Mint eddig minden alkalommal, most is kiállítással vártuk az érkezőket, melyet az idei évben a GyerekKuckó rajzszakköröseinek alkotásaiból állítottuk össze.  A Mezőkovácsházi Városi Könyvtár együttműködésben a végegyházi iskolával „Könyvtár, ami összeköt” programja gazdagon ellátta rajzszakköröseinket eszközökkel és anyagokkal, így sokféle technikát és ötletet kipróbálhattunk, a gyerekek legnagyobb örömére. Fantáziájuk kimeríthetetlen, ezt tapasztalhatták vendégeink.

Akik először elsősorban a gyerekek voltak, hiszen 14 órától Pasenko bohóc, vagyis Varga Pál várta, hogy kinek-kinek a kívánsága szerint lufiból hajtogasson. Kard, pókember Malacka, bármit kívántunk, az teljesült, s az újdonsült lufi-figurák boldog tulajdonosai önfeledten játszottak.

 

S akinek már minden kívánsága teljesült, rögtönzött játszóházunkban farsangi álarcokat is készíthetett, de volt, aki még koronát is kapott a fejére. Étlen-szomjan sem maradt senki, hiszen barangolós büfénkben lekváros és mézes kaláccsal, finom szörppel kínáltuk vendégeinket.

Délután 4 órára már felnőtt vendégeink is megérkeztek, hiszen ekkor kezdődött gálaműsorunk. Az Újévi Gála a Himnusz dallamaival kezdődött, hiszen Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta, idén immár 31. alkalommal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Gálánk mindig egy kicsit többről is szól, mint az ünneplésről, mert példát mutat az összefogásból is. Hiszen nem csak végegyházi előadók vállalták a fellépést, hanem más települések művészei is eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek velünk, bizonyítva, hogy sokkal több minden köt össze, mint ami szétszakít.

Műsorunk első fellépői a mezőhegyesi mazsorettes lányok voltak, akik gálánk rendszeres fellépői, immár tizenkettedik alkalommal léptek fel az Újévi Gála színpadán, hogy együtt köszöntsük az új esztendőt. Minden évben nagyon várjuk őket, a pattogós, ritmusos táncukat, ahogyan akrobatikus ügyességgel bánnak a mazsorett bottal és a pom-pommal, gyönyörű ruhájukban, és mindig mosolyogva. Az idén a Rubin csoport látogatott el hozzánk, melynek  vezetője: Polacsek Vivien. A csoport a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület tagja, melynek vezetője Paulikné Szabó Ildikó mesterpedagógus.

Majd a mezőhegyesi Református Egyházközség Kálvin kórusát hallhattuk, mely 2011 tavaszán alakult, néhány lelkes taggal. Céljuk az volt, hogy az Istentiszteleti alkalmak során énekelt zsoltárokat és dícséreteket gyakorolják. A kórus most 15 tagot számlál, vezetője: Demény Lajosné. Szívesen lépnek fel ünnepi alkalmakkor otthon és vidéken egyaránt, mint ahogyan most nálunk is.

A kórus után ismét a mazsorettes lányok táncában gyönyörködhettünk, majd a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola végegyházi diákjainak kórusa következett. A gyerekek szívesen énekelnek ünnepi alkalmakon. Létszámuk, tagjaik mindig változó, hiszen mindig az jön el, akinek kedve van. A mostani alkalommal dalaikban visszaemlékeztek a karácsonyra, köszöntötték az új évet, illetve a farsang vidám hangulatát is idézték. A dalokat betanította és hangszeren kísért Szántó László és jómagam.

Egyesületünk 2008 októberében alapította a „Végegyháza közösségéért” emlékplakett kitüntetést. Ezt a díjat a Barangoló Közhasznú Egyesület elnöksége társadalmi konzultáció után adományozza évente egy alkalommal. A díjazott azon tevékenységét kívánjuk elismerni, amely a településünk társadalmi, kulturális, sport vagy közéleti fejlődését jelentősen segítette, valamint azt a közösségért végzett önkéntes munkát, amely a község életét színesebbé, jobbá tette.

Az idei évben a Barangoló Közhasznú Egyesület a Végegyháza Közösségéért emlékplakett elismerő kitüntetést a ROCKDAIRY KFT-nek adományozta, elismerve azt a folyamatosan több éve tartó támogatói tevékenységet, amellyel a településünk óvodáját, iskoláját, szervezeteit támogatta, mindezt önzetlenül, feltételek és kikötések nélkül. Ezen tevékenységük hozzájárult az érintett szervezetek sikeres működéséhez. Az elismerést a Barangoló Közhasznú Egyesület elnöksége nevében Takács Márk Istvánnal adtuk át. A díjat és az emléklapot Sieuwke van Ruiten és Kulcsár Antal Tamás vette át.

A Pataki Tímea és Horváth András alkotta duó visszatérő fellépője az Újévi Gálának. Akusztikus hangszerelésben szólaltattak meg régi és új dalokat. Idén olyan örökéletű előadóktól készültek egy dalcsokorral, mint Karády Katalin vagy Máté Péter.

A gálaműsor utolsó fellépői Battonyáról érkeztek. A több évtizedes múltra visszatekintő Viharsarok Citerazenekar Pintér Mátyás citerakészítő mester vezetésével számos fellépésen, népzenei találkozón mutatta be tudását és a népzene iránti szeretetét a közönségnek. Pár év kihagyás után 2015-ben alakult újra Matyi bácsi tanítványaiból a zenekar. Eleget tesznek minden felkérésnek, szívesen népszerűsítik zenekarukat. Szeretnék tovább folytatni a citerázást, és átadni a fiatalabb generáció számára tudásukat és a népzene iránti szeretetüket.

Az őket követő Szivárvány néptánccsoporttal tavaly már találkozhatott a végegyházi közönség. A néptánccsoport 2011-ben alakult Battonyán lelkes, helyi amatőr táncosokból. Céljuk az érdeklődő közönség számára megmutatni a térség táncait, zenéit és énekeit. 2014-től bejegyzett civil szervezetként működnek, mint Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület. Repertoárjukban megtalálhatóak szatmári, magyarbődi, moldvai, nyírségi és sárközi táncok, karikázók. Minden felkérésnek eleget tesznek, számos alkalommal szerepeltek már Romániában, valamint Magyarország több településén is.

Műsorunk végén az Újévi Gála fellépői ismét feljöttek a színpadra, hogy hagyományaink szerint együtt énekeljük el a Finálét, így búcsúzva vendégeinktől.

Sokan azonban még maradtak egy keveset, most  volt időnk és alkalmunk beszélgetni egymással, s a finom falatok is kínáltatták magukat.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a 2019. évi Újévi Gála minden segítőjének:

Bognár Zsófia, Dékány Ildkó, Frontó Tünde, Gonda Edit, Gyebnár Tibor, Horváth András, Horváth Judit, Horváth László, ifj. Horváth László, Juhász Kitti, Kassai Kinga, Mezei Katalin, Pataki Tímea, Sárközi Józsefné, Szalay Vanessza, Szántó László, Takács Márk István, Varga Pál, a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület, a Mezőhegyesi Református Egyházközség Kálvin kórusa, a battonyai Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület, a battonyai Viharsarok Citerazenekar, a végegyházi Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda.

A Dél-Békési Civil Találkozót a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Horváth Judit