NEM ÉRT VÉGET A DÉL-BÉKÉSI CIVIL SZÖVETSÉG MUNKÁJA

A Dél-Békési Civil Szövetség életre hívására 1.300.000 Ft pályázati támogatást nyert a Barangoló Közhasznú Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alaptól. E megvalósított projekt zárására került sor 2019. március 26-án, Végegyházán, a Barangoló Közösségi Házban.

A projektzáróra mindazokat a civil szervezeteket vártuk, amelyekkel a programunk során kapcsolatba kerültük, melyek csatlakoztak a Dél-Békési Civil Szövetséghez. Hiszen ahogyan annak idején a Civil Kerekasztal létrehozásával a helyi szervezetek kapcsolatát igyekeztünk szorosabbra fonni, úgy a Dél-Békési Civil Szövetség  megalakulásával a környéken működő szervezeteknek kívántunk lehetőséget adni az erőforrások egyesítésére, a közös érdekérvényesítésre, valamint a hatékonyabb működésre, térségünk érdekében. A program központja a Barangoló Közösségi Ház lett, melynek szolgáltatásait kiterjesztettük a szövetség szervezeteire is. Így most már a helyiek mellett a környéken működő civilek is igénybe vehetik önkéntes ponti szolgáltatásainkat, kérhetnek szervezetfejlesztési vagy pályázatírási- és lebonyolítási tanácsadást, szükség esetén irodai szolgáltatást.

A projektnyitónkra 2018. június 30-án került sor, a felújított Barangoló Közösségi Ház újranyitási rendezvényén.

A szövetség egy éve alatt öt konferenciát szerveztünk együttműködő partnereink segítségével, mindig más témában és más helyszínen. Hiszen úgy gondoltuk, fontos a nyitottság egymás tevékenysége iránt, illetve a kapcsolati tőke is hasznos a civil életben. Így szeptemberben a szociális témával indítottunk Mezőkovácsházán, a Magyar Vöröskereszt Mezőkovácsházi Területi Szervezeténél. Majd Tótkomlóson találkoztunk, ahol a helyi környezet védelme volt a téma, s házigazdánk a Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédelmi Egyesület volt. Decemberi konferenciánkra közösségi házunkba vártuk vendégeinket, ahol a közösségfejlesztésről beszélgettünk.  Ez év februárjában a Mezőhegyesi Református Egyházközségért Egyesület szervezésében a kultúra került terítékre. S végül márciusban a helytörténetről hallhattunk előadásokat a battonyai Fodor Manó Helytörténeti Egyesület szervezésében. A konferenciák mellett 2019. január 26-án szerveztük meg a Dél-Békési Civil Találkozót a végegyházi művelődési házban, melyen a környék amatőr előadói léptek fel a nagyközönség előtt, valamint kiállítással is vártuk vendégeinket.

A programok mellett létrehoztunk egy honlapot is, a Dél-Békési Barangolót -  https://delcivil.hu – azzal a céllal, hogy megismertessük Dél-Békés civil életét. E felület a szövetség tagjainak nyújt bemutatkozási lehetőséget, s helyet, ahol híreik, programjaik is megjelenhetnek. A Dél-Békési Barangoló folyamatosan várja a civil híreket, hogy minél színesebb képet mutasson rólunk, civilekről.

S végül elérkezett a mai nap is, a projekt zárása, hogy áttekintsük és értékeljük közös szakmai munkánkat. Abban mindannyian megegyeztünk, hogy hasznos egy év van mögöttünk. A konferenciák előadásai nem csak érdekesek voltak, de sok újat is hoztak számunkra. Új kapcsolatok is születtek, melyek a későbbiek során még hasznosak lehetnek. Kimozdulva komfortzónánkból, más települések és szervezeteik életébe is bepillantást nyerhettünk. A jelen lévő szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy a szövetség munkáját tovább kell folytatni, évente többször is találkoznunk kell, lehetőség szerint más és más helyszínen. S ha személyesen nem is, interneten továbbra is tartjuk a kapcsolatot, ápoljuk új és régebbi szövetségeinket.

Barangoló Közhasznú Egyesület