KINCSES SZIGET VÁRT RÁNK A FENNTARTHATÓSÁG TENGERÉN

AlmaZöld konferenciára voltak hivatalosak a GyerekKuckó rajzszakkörösei 2019. május 31-én, Budapesten, mely egyben Díjátadó Gála is volt. Ezen a rendezvényen  vehettük át a Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet pályázat 2. helyezettjének járó díjat is.

A Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda végegyházi iskolásai negyedik éve vesznek részt a Fenntarthatósági Témaheten. E mellett mindig vannak érdeklődő diákok, akik a PontVelem Program versenyein és pályázatain is aktivizálják magukat. Ebben a tanévben például öt háromfős csapat vett részt a ZöldOkos Kupa online fenntarthatósági tudáspróba három fordulóján, sőt két csapat még a megyei elődöntőbe is bejutott.

A FOGADJ ÖRÖKBE EGY VIZES ÉLŐHELYET című pályázatra sok-sok vízben és vízparton élő állatról készítettek rajzot a GyerekKuckó rajzszakkörösei, melyekhez a témát a Száraz-ér mellett tett túráink során szereztünk. Nagy örömünkre pályaművünket a zsűri 2. helyezéssel jutalmazta.

Az ünnepélyes díjátadásra 2019. május 31-én került sor Budapesten, a Rákóczi sétahajón, melyre a szakkör két tagja és jómagam, a felkészítő nevelőjük volt hivatalos. A szakkörös gyerekekkel egyetértésben a két kiválasztott Barta Lili és Faragó Natália volt, akikkel izgatottan vártuk a nagy napot.

A rendezők, a PontVelem Nonprofit Kft. munkatársai matrózruhában fogadták a népes vendégseregletet a Rákóczi rendezvényhajón. Hiszen, mint Matolcsy Miklós ügyvezető elnök  mondta a mai nap olyan, mintha a Fenntarthatóság tengerén utaznánk Kincses szigetek között. A szigetek a program négy fő témája: a Szelektív hulladékgyűjtés, a Pénziránytű Program, a SegítsVelem program, illetve a Fenntarthatósági Témahét.

A mai napon az Európai Fenntarthatósági Héthez kapcsolódóan azoknak az iskoláknak, diákoknak, tanároknak adtak át díjakat, akik a 2018/2019-es tanév során eredményesen részt vettek a meghirdetett pályázatokon, versenyeken. A díjkiosztás mellett a gyerekeknek is szóló AlmaZöld konferencián sok érdekességgel ismerkedhettünk meg. Megismerhettük a Kék Bolygó Alapítványt, amely minden olyan kezdeményezést szívesen támogatnak, mely környezetünk védelméért szól.

A Vadonleső Központ munkatársai szívesen fogadnak mindenkitől adatokat arról, hol, milyen növénnyel vagy állattal találkozhatunk, így akár mi magunk is egy tudományos munka részesei lehetünk. Megtudtuk azt is, hogy a MÁV Zrt. is sokrétű környezetvédelmi munkával járul hozzá a fenntarthatósághoz. A Pénziránytű Alapítvány programja négy fő pillérével – PontBank, JátékBank, Utazó Iskola, versenyek-vetélkedők – sokat tesz azért, hogy a jövő generációja könnyebben boldoguljon a pénz világában. S szó esett arról, is, hogy akár „egy fecske is csinálhat nyarat”, hiszen a környezetünk védelméért végzett tevékenység példát mutathat a körülöttünk élőknek is.

A szervezők az előadások közé csempészték be egy-egy verseny, pályázat díjátadását. Elsőként a mi pályázatunk, a FOGADJ ÖRÖKBE EGY VIZES ÉLŐHELYET című pályázat díjainak kiosztására került sor. Büszkén vettük át a díjat Matolcsy Miklóstól, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától és Krakkó Ákostól, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs igazgatójától, mely 80.000 Ft, természetvédelmi-szabadidős élményprogramra fordítható alapítványi támogatás volt. Az összeget a Végegyházi Gyermekekért Egyesület számlájára utalják majd, s ez az összeg remélhetőleg egy feledhetetlen élmény forrása lesz majd iskolánk diákjai számára.

A továbbiakban persze minden díj kiosztásra került, ami igen sok időt vett igénybe, hiszen idén is sok lehetősége volt az iskoláknak és diákjainak, hogy egy-egy témában elmélyülve versenyezhessenek. A kötött program végén viszont svédasztalos ebéd várt bennünket, mindenféle finom falatokkal.

Ezután még Lui bűvész szórakoztatta a közönséget, bevonva varázslataiba a gyerekeket is, majd sétahajózásban is volt részünk. A Rákóczi rendezvényhajó útra kelt a Dunán, és egy órás városnéző körútra vitt bennünket. A közös fotózás után mindenki sok-sok élménnyel és természetesen egy-egy zöld almával térhetett haza. S jövőre ismét előttünk a fenntarthatóság útja, akár versenyezhetünk is ismét.

S bár a GyerekKuckó rajzszakkörösei közül most csak ketten lehettek részesei a díjátadó ünnepségnek, megbeszéltük, hogy alkalmat találunk majd egy közös ünneplésnek, ahol mindenkit meghívunk és várunk majd, aki nyertes pályázatunkban részt vett. S hogy kik is ők? Csurár Manuel, Kiss Virág 1. osztályos; Angyal Csaba, Csurár Kevin 2. osztályos, Angyal Dániel, Faragó Tifani 4. osztályos; Angyal Edward, Barta Lili, Faragó Natália 6. osztályos, Angyal Hunos, Sztojka Melissza óvodás és magyarbánhegyesi iskolásaink, Frank Ádám, Frank Dávid és Vajda Attila. Mindannyian részesei voltak annak a pályamunkának, mellyel ilyen szép eredményt értünk el! Köszönöm nekik!

S végezetül szeretnék köszönetet mondani Jámbor Sándornak és Vajda Norbertnek, akik lehetővé tették, hogy személyautóval utazhassunk fel Budapestre, valamint a Barangoló Közhasznú Egyesületnek, utunk költségének finanszírozásáért.

Horváth Judit